„Hallgasd meg az ég üzenetét, hallgasd meg, amit a lélek, amit a szeretet kíván, és amit a szeretet kér tőled, mindannyiunktól egyet kér, teljesedjünk ki, alkossunk, éljünk itt a földön, boldogan. S ha megértjük a szeretet üzenetét, ha megértjük a szeretetben megjelenő Isten üzenetét, akkor varázsolunk, teremtünk, hozzá hasonlatos lényként, megéljük a szabadságot.”           Lekszikov Attila

„Művészkedésem” kibontakozása.

Az én életemben is eljött az az idő, mikor a befelé fordulást választottam, s ez eltartott jó pár évig, sokat olvastam, tanultam, viszont a cselekvés részét mindig halogattam, behúzódtam a saját kis világomba, hogy kevesebb tükörképemmel keljen szembesülnöm.

Drunvalo Melchizedek: AZ ÉLET VIRÁGÁNAK ŐSI TITKAI című könyvét olvasva rájöttem, hogy ez az ősi szimbólum nekem is segíthet. Ráadásként körzővel, vonalzóval szerettem mindig varázsolni, a színeket is szeretem egymás mellé formázni, így készítettem első képemet, az Élet Virágát.         Ezután megörvendeztettem barátaimat, ill. mindig jött egy „ihlet”, hogy kinek mit fessek.

Alkotás, kreativitás, ezek öröme éltet. Többféle formáját kipróbáltam, most éppen a Mandalák világában kalandozom, és „művészkedem”.

Nagyon élvezem az alkotás minden pillanatát, ilyenkor észre sem veszem az idő múlását.

Itt kiélhetem a színek és formák varázslatos világát. Képeimet, fa mdf alapokra készítem, akril festékekkel, gel pastákkal, kontur festékekkel alkotok,  decor fóliákkal, bőrrel, szőrmével, gyöngyökkel kombinálva. Szívesen használom a decoupage technikát is.

Kerettel készült képeimhez a kereteket is egyedileg készítem.

Imádom azt a pillanatot, mikor láthatom az örömet és boldogságot azoknak az embereknek a szemében, akiknek átadom a személyesen nekik készített képeiket.

NAGY ESZTER